Tettenérés

Az "izmusok" ideológiai alapozása a történelmi tapasztalatok szerint mindig megbicsaklott, nincs másképp ez a neoliberalizmussal sem, a nemzeti szocializmus, kommunizmus majd szocializmus soron következő kistestvérével. Ne csodálkozzunk, ha áthallásokat érzünk, nem a szemünk, vagy a józan eszünk csal meg; a neoliberalizmus épp úgy magában hordozza a diktatúra elemeit, él annak eszköztárával, mint elődei, meglehet olykor még aljasabb módon is.

Az alábbiakban három olyan esetet vizsgálunk, amelyek igazolják e jeles ideológia Janus-arcúságát, kettős mércéjét; közös metszéspontjuk nem más, mint a mindenkori ellenségkép kialakítása, vagy másképpen gyűlöletkeltés. Ironikus, ám nem meglepő, hogy épp a neoliberális elemek dobálóznak oly könnyedén e vádakkal, holott pont ők azok, akik sosem az áldozat védelmében emelik föl hangjukat, hanem a vélt vagy valós elkövető ellenében. Természetesen csak akkor - és itt van a kutya elásva -, ha az elkövető személye "megfelelő" ellenségképet biztosít, olyat, ami rásimul az ideológiára, mintegy visszaigazolja azt. Márpedig számukra egy illegális muzulmán bevándorló sosem lehet ellenség, még akkor sem, ha valóban erőszakoló, vagy gyilkos. Ezzel szemben Orbán Viktor iskolapéldaszerűen tökéletes erre a célra, de ugyanígy megteszi bármely fehér, nyugati, heteroszexuális férfi, esetenként nő is. Ilyenformán az áldozat eszközzé devalválódik, lesilányult tárggyá válik, amely pusztán csak az ideológia igazolására szolgál.

Elsőként vegyük szemügyre Ladó Andrea esetét. Azoknak, akiknek nem ugrik be kiről is van szó, szégyenre semmi okuk - nekem is rá kellett keresnem, mi a neve a tusványosi provokátornak. Itt külön kiemelném, hogy a mai napig nem fér a fejembe, a mindenkori sípolással véleménynyilvánítók miért gondolják azt, hogy nekik több, vagy magasabb rendű jogaik vannak, mint honfitársaiknak? Egyetlen (vagy húsz) sípoló provokátor jogai miért írják fölül több tízezer békés ember jogát ahhoz, hogy egy közpénzen megrendezett beszédet végighallgasson? A sípolók a város/ország bármely pontján véleményüket nyilváníthatják, viszont a hallgatóság csak a helyszínen tudja élőben hallgatni a beszédet, azaz gyakorolni állampolgári jogát. Szóval ezzel jogszabályi szinten sem ártana kezdeni valamit.

De a lényeg, ami Tusványos után történt a közösségi oldalakon. A gyűlöletcunami beindult, a provokátor haját meghúzó fotós vérét követeli a toleráns liberalizmus, de csakis a tolerancia jegyében. Hogyan másképp? Egyébként én elfogadom, hogy egyesek csak akkor toleránsak, amikor épp úgy tartja kedvük és csak azokkal szemben, akik nekik szimpatikusak, de nem árt tisztázni, hogy ezt nem toleranciának hívják. Nem idéznék bejegyzéseket, legtöbbjük a fotós személyét, a székely férfiakat és természetesen Orbánbasit (by Aristo) teszi felelőssé, nyomdafestéket nem tűrő stílusban. Központi elem az aljas fideszesek nők elleni tűrhetetlen erőszakoskodása. Érdekes módon, ezek az elemek sosem emelik fel szavukat a több ezer nyugat-európai, muzulmánok által elkövetett nemi erőszak áldozatai mellett, legyen az kisfiú, kislány, nő, vagy épp idős asszony. Pedig ők NEM provokáltak senkit, igaz, nem is csak a hajukat húzták meg - sok esetben maradandó testi-lelki sérülésekkel kell továbbélniük, ha egyáltalán életben maradnak. HIV fertőzés, méheltávolítás, rektális trauma... kell még mondanom valamit, Ildikó? De nem emelik fel a hangjukat a tényleges elkövetők ellen sem, ha azok nem fehérek, fideszesek, és/vagy heteroszexuálisok. Hová tűnnek ekkor a feminista mindentudók?

Azok, akik az idős Kiss László úszóedző, volt szövetségi kapitány vérét is követelték pár éve. Emlékeznek? Kiss fiatalon nemi erőszakot követett el, amiért letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után igen komoly eredményeket ért el az úszósportban, ezzel gazdagítva az országot. Ötvenöt évvel később az ügyet a liberális média előrángatta, és Kiss Lászlót erkölcsileg megsemmisítették, morálisan kivégezték. Akkor így írt erről a 24.hu:

"Erőszakkal kényszeríteni embertársunkat bármire, különösen szexuális cselekményre, bűn. Az egyik legsúlyosabb, amit az ember teste, lelke ellen elkövethetnek. A szexuális erőszak darabjaira törheti az áldozat énképét, kihathat emberi kapcsolataira, befolyásolhatja a szexuális életét, testi-lelki betegségeket okozhat. Nem felejthető. Soha.... Annak idején másképp adta a jog és a politika Kissnek a második esélyt, mint ma tenné. Újra és azonnal lehetett úszóedző, sőt, karrierje meredeken ívelt fel."

Mindezek fényében nehezen értelmezhető, hogy a magát függetlennek nevező sajtó miért nem őrjöng a muzulmánok által elkövetett nemi erőszakokon, és az azokért kiszabott, nevetséges (általában felfüggesztett) büntetési tételeken? Miért nem írnak felháborodott cikkeket napjaink brutális támadásairól, ezzel szemben miért rángatnak elő egy ötvenöt évvel ezelőtti magyar ügyet? Kiss Lászlót 1961-ben három évre ítélték. 2015-ben egy iraki férfi tízéves kisfiút erőszakolt meg egy bécsi uszodában, amiért hat évre ítélték, de a bíró túl drákóinak tartotta a letöltendő időt, így azt négy évre csökkentette. A gyerek maradandó sérüléseket szenvedett.

Tehát igaza van a cikkírónak abban, hogy másképp szabja ma a politika a második esélyt, de attól tartok, az elvárt szigort nem mindenkivel szemben alkalmazzák. Valamiért egy vadidegen muszlim bevándorló, legyen az erőszaktevő, vagy gyilkos, több egyetemes emberi joggal rendelkezik, mint egy adófizető honpolgár. Ez már önmagában paradoxon, amennyiben az egyetemes jelzőt komolyan vesszük; nem vethető össze egy iraki bevándorló, akit az osztrák adófizetők tartanak el egy európai állampolgárral, aki munkája nélkül a magyar úszósport jóval szegényebb maradt volna. Az meg pláne nem vethető össze, hogy felnőtt nő, vagy épp gyerek az áldozat.

Végül László Petra ügyét említeném, akinek szintén vérét követelték a liberálisok, erre az időre félretéve híres feminizmusukat. Persze nem csak Petrát, hanem a gyerekeit, és családját is kitették a terrornak, mert a büntetés úgy jó, ha kollektív. Az aránytalanság ebben az esetben is ordított, s hiába derült ki végül, senkit sem gáncsolt el az operatőrnő, hiába tudták, hogy a migránsok az államhatáron és a rendőri sorfalon illegálisan áttörve rohantak az ország belseje felé, semmit sem számított; erkölcsi értelemben Petra megszűnt létezni, szemben a terrorista kapcsolatokkal rendelkező muszlimmal, akit a spanyolok keblükre öleltek, csemetéivel együtt. És csak a móka kedvéért, idézem utóbb hogyan írt minderről szintén a 24.hu:

"László Petra riporter tavaly a menekültválság közepette azzal került a világsajtó célkeresztjébe, hogy egy gyermekével szaladó családapa felé rúgott. Osama Abdel-Muhsen Alghadabot és fiát a Real Madrid látta vendégül az atrocitást követően, melyről azóta egyébként festmény is készült. Sőt, a szír férfi edzői állást is kapott a spanyol szövetségtől, így úgy tűnt, sínen van az életük. Az elconfidencial.com beszámolója szerint azonban nemrég menesztették Alghadabot, mert nem tanult meg spanyolul. A szakember tehát ismét állást keres, a spanyol portál szerint februárban még visszatérhet korábbi munkahelyére, ha addigra kellően elsajátítja a nyelvet. A spanyol szövetség hangsúlyozta, szigorúan szakmai döntés született a férfi ügyében."

Értik? Szaladó családapa, szakember és szakmai döntés! Ilyen az, amikor hiába súrolja valaki magáról a szart, akkor is büdös marad. A liberálisok, bár a nyitott társadalom eszméjét hirdetik, valójában a legzártabban gondolkodó állatfajta. Ugyanis ha kissé empatikusabban szemlélnék a világot, akkor érdekelné őket, mit akar a muzulmán embertömeg, mit gondol, és hogyan szeretne élni Európában. Mondjuk az elmúlt évek tapasztalataiból ez elég világosan kikristályosodik, ám a mi liberálisaink a tapasztalatokat sem tartják sokra, mit nekik empíria az ideológiával szemben. Márpedig a muszlimok nemcsak fütyülnek a nyitott társadalom eszméjére, de meg is vetik azt. Ők a zárt társadalmat szeretik, és a saját értékeiket eszükben sincs feláldozni valamiféle képlékeny, koordináta-rendszer nélküli, homályos maszlag kedvéért. De ne aggódjatok gyűlölködők, a mi kerítésünk a tiétek is, bármennyire ágáltok ellene, a ti életeteket is védi, ami - mély fájdalom - az ideológiátokról nem mondható el.