Szándék, képesség és a G7-es csúcs

Nem is arról van szó, hogy a mindenkori prominenseknek kijáró védelem ne volna megszokott, hisz ó, be sokszor hallottunk már a pápamobilról, a páncélozott autócsodákról, vagy az amerikai elnöknek kijáró Air Force One-ról, amit Trump esetében irónia nélkül nevezhetünk Hair Force One-nak. Na jó, némi iróniával. De lényeg a lényeg: természetesnek vesszük, hogy az általunk - többnyire a kisebbik rossz eszmerendszerét betartva - választott potentátok biztonsága mindenek fölött áll. Jézus Máriám, hát nehogy véletlenül bajuk essen ezeknek a tüneményeknek! Mert mi lenne akkor velünk? Tán élnénk boldogan?

"A történtek ellenére az európai vezetők még mindig nem veszik észre, mi folyik a kontinensen." - írja az egyik jó szándékú kolléga. Ühüm. Szerintem téved. Észreveszik. Én ugyanis nem feltételezem, hogy ennyire ostobák volnának. Nem, szó sincs erről, még Martin Schulzról sem gondolnám, hogy retardált, a nyócátalánosa ellenére sem. Pontosan tudják ők, mi történik, tudják, a "nagy terv" ezzel jár, csak épp nem érdekli őket. A grandiózus cél mögött ugyanis eltörpül minden egyes európai ember vére. Még a manchesteri gyerekeké is.

Most pedig játsszuk azt, hogy a pillanatokat, ha úgy tetszik élethelyzeteket, négy csoportba soroljuk. Meggyőződésem ugyanis, hogy a történelem ezernyi apró élethelyzetből áll össze, s alkot végül valamiféle egészet, épp, mint homokszemcsék a kaleidoszkópban. Persze csak részben egészet, mert minden nagyjából van, s úgysem látjuk meg soha a teljes képet, de azért sejteni sejtjük, s így a történelem már korántsem olyan pixeles, mint a fejünk fölött, mi több - a szemünk előtt szaladó pillanatok. Emiatt egyébként szörnyen tehetetlen érzés jár át, de visszaerőltetem magam az eredeti témához és fölsorolom e négy verziót:

Bővebben:

A sok-sok szándék, ám csekély képesség iskolapéldája Gyurcsány Ferenc önnön maga. A tények igazolják az állítást, nincs mit hozzátenni. Tehetsége talán csak abban mutatkozik meg, hogyan és miként érdemes helyezkedni, dörgölőzni helyzetben lévő emberekhez, nyilvánuljon meg az a dörgölőzés házasság, vagy egyéb, európai döntéshozókkal fönntartott intim kapcsolat formájában (értsd: szopás/nyalás. S így, hogy mindkét pontos meghatározást leírom, remélhetőleg maradéktalanul maradok PC az LMBTQ közösség számára is). Szerencsére ők nem igénylik elolvasni az elveszített szakdolgozatokat.

A második variáció sokkal érdekesebb, ez volna ugyanis a mai témánk, a meglévő képesség, ám hiányzó szándék variációja. Bizony mondom, egészen meghatódtam, amikor a híradások bemutatták a "hetek" tündöklését (a bukás még várat magára) a mesés Taorminán. Bevallom, összeszorult a szívem a helyszín láttán, mert egyrészt ott forgatták Luc Besson halhatatlan filmjének, a Nagy kékség című műremeknek egyes részeit, másrészt jómagam is bóklásztam arrafelé, s így megboldogult ifjúkorom varázslatos emlékeit juttatta eszembe. Igaz, ezt az utat én nem páncélautóban tettem meg, hanem két keréken, az országúton, Budapestről le, egyenesen Szicíliáig. Egyszer majd megírom e túra édes-keserű pillanatait, ígérem, de most visszatérek a G7-ek találkozójára, melyről azt zengte a sajtó, hogy sosem látott biztonsági intézkedések közepette zajlott. 10 000 fegyveres leledzett a 11 000-es kisvárosban és a helyi lakosok is csak engedéllyel juthattak be, fényképes belépőkártyákkal, amit a gyerekeknek is viselniük kellett a bejutás érdekében, mi több, hadihajók ellenőrizték Szicília partjait, s a csúcs napjai alatt a migránsmentők sem köthettek ki. Nahát! Tán attól tartottak, a csónakokból valaki Hellfire rakétát lő a sziklacsúcson épült városra? Na és a humanitárius szempontok? Mi van, ha ez idő alatt tengerbe veszett az európai jövő záloga, mind a 276 szomáliai agysebész? Nos, attól tartok, ezen a ponton bölcsebb dolog idézethez nyúlni, mintsem saját, keresetlen szavaimat betűbe önteni.

"Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák." (Máté 23.)

Harmadik variációként mind a képesség, mind a szándék meglétét vizionáltam. Meggyőződésem, hogy léteznek olyan emberek, kik birtokolják mindkét erősséget, s egyet közülük mi is ismerünk, ő volna az épp regnáló magyar miniszterelnök. Kérdés, hogy képességét és szándékét országunk mérete, súlya, geopolitikai helyzete mennyire engedi kibontakozni. Mindenesetre, amit jómagam tehetek az ügyben, megteszem, egyetlen szavazatomat őrá bízom, ami tudom, nem sok, de mégis, épp eggyel több, mint a nulla.

A legutolsó variációval nincs sok értelme foglalkozni, mert csak matematikailag létezik, a gyakorlatban aligha, én ugyanis nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne akart volna valamit - legalább enni, inni, aludni -, sem olyan helyezettel, ami ne "akart" volna valahová kifutni.

Úgy vélem az egészben a legsértőbb a végzetes lenézés, azon próbálkozás, hogy elhitessék, egy agyvérzéses beteg kezelhető a bokáján lévő vízhólyagra tett ragtapasszal. A G7-es csúcson bebizonyosodott, a képesség igenis megvan, Európa abszolúte védhető. Nyilvánvaló azonban, az összes uniós deklaráció ellenére, hogy a szándék más, a szándék továbbra is Európa elárasztása, vagy inkább elsüllyesztése? Meddig játsszak a szavakkal? Ameddig ők játszanak az életünkkel? Emlékezzünk csak a görög komposok sztrájkjára... megvan, ugye? Érdekes módon, arra a néhány napra megszűnt a migráció. De mostanság az a hír járja, hogy Líbia és Niger határára uniós missziót terveznek, mert ott könnyebb megállítani a behívott vendégeket, izé, népvándorlást. Mert szárazföldön, a bazi nagy sivatag elnyúló határán sokkal könnyebb összefogdosni embereket, mint a Földközi-tenger habjain csónakba gyűjtötteket. Nyilván.