Polgári Szilvia: Szeress, különben…

A lopakodó meleglobbiról egyre gyakrabban hallunk, ám mielőtt továbblépnénk érdemes eltöprengeni, e jelző vajon napjainkban is megállja-e a helyét? Manapság valóban lopakodik a homoszexuális propaganda, vagy inkább kérlelhetetlenül rúgja ránk az ajtót? Még mindig a másság elfogadásának hőn óhajtott vágyáról volna szó, a többségi tolerancia hétköznapi érvényesülésének megszerzéséről, vagy tűzzel-vassal-erőszakkal kikövetelt szeretetről? Szeress minket, különben megbánod, ugyanis azonnal fölcímkézünk és bezsúfolunk a homofóbok bigott kasztjába! Nem lehetséges, hogy egyes lobbicsoportok, s a rájuk akaszkodó liberális politikusok mára jócskán túltolták a szivárvány egyre több árnyalatában pompázó buzibiciklit, elterelve ezzel a figyelmet valami sokkal, de sokkal veszélyesebb kérdésről?

A jelenkori melegmozgalom is az USA-ból indult, honnan máshonnan. A '60-as évek végén New York egyik félreeső mellékutcájában működő, az olasz maffia ellenőrzése alatt álló Stonewall-bár adott helyet a homoszexuális szubkultúra tagjainak. Az elhíresült 1969. június 11-i razzia után történt összecsapás a rendőrökkel azonban nem segített e deviáns társadalmi réteg megítélésén, annak ellenére sem, hogy már az akkori liberális sajtó és politikusok egy része is igyekezett kisebbséggel szembeni intoleranciának, rendőri túlkapásnak feltüntetni az eseményeket.

Etimológiai csata

A Stonewall-lázadás után az aktivistáknak új kifejezést kellett keresniük önmaguk meghatározására, illetve mozgalmuk leírására a homoszexuális fogalom helyett. De miért is nem felelt meg egy tűpontos meghatározás, amely bevezetése egyébként a jóval degradálóbb - például szodómia - kifejezések hétköznapi használatát kívánta kiváltani? Mivel a homo a szóösszetételben nem az ember jelentésű latin szóból ered, hanem az azonost jelentő homosz görög szóból, így aligha lett volna eladható valamiféle általános emberi tulajdonság meghatározásaként, hiszen a szóösszetétel az azonos nemű emberek közti szexuális vonzalmat takarja. Ezért született meg a gay (vidám, könnyed, a magyar nyelvbe az eltérő primer jelentésű, de szintén pozitív alaptartalmú "meleg" szóval honosítva) elnevezés, amely több szempontból is telitalálatnak bizonyult - rövid, változatosan képezhető, pozitív alapjelentésű, ráadásul a huszadik században már kialakult egy frivolabb értelme is, amelyet a húszas évektől a hedonista, de nem homoszexuális nagyvilági életstílusra vonatkoztattak. A fogalommal azonban - ironikus, s egyben kirekesztő módon - kizárólag az egymás iránti vonzalmat szabadon választó, felnőtt férfiakat azonosították, amellett sikerrel húzták rá egyéb deviáns, általánosan elítélt, sőt a világ számos pontján büntetőjogba ütköző cselekmények elkövetőire is, például a kisfiúkat zaklató pedofil férfiakra. Végül pedig a gay szócskához hozzákapcsolták a rights fogalmat (gay rights - melegjogok), elérve ezzel, hogy a politikusok kénytelenek legyenek felvállalni az ügyet; a közvélemény defenzívába kényszerült, mégis, ki akart volna bigottá, diszkriminatívvá válni azáltal, hogy korlátozni kívánja más emberek jogait?

Az AIDS, leánykori nevén GRID megjelenése

A meleglobbi igazán átütő sikert 1973-ban ért el, amikor is az Amerikai Pszichiátriai Társaság leradírozta a homoszexualiást a mentális rendellenességek listájáról. A 70-es évek végén azonban megjelent a GRID (Gay-related immune deficiency), legalábbis az Amerikai Orvosi Társaság az új betegséget először "melegekkel kapcsolatos immunhiánynak" nevezte el. A New York Times 1981. július 3-ai cikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány helyi és San Francisco-i orvos homoszexuális betegeinek körében különös betegség okoz halálozásokat. Az orvosok attól tartottak, hogy a "meleg pestis" megállíthatatlanná válik azok körében, akik évente több száz különböző partnerrel létesítenek kapcsolatot. A Journal of Sex Research orvosi szaklapban megjelent vizsgálat szerint a homoszexuális férfiak csupán 2,7 százaléka válaszolta azt, hogy monogám kapcsolatban él, és csak egy partnerrel volt életében kapcsolata. Ezzel szemben a válaszolók 21,6 százaléka 100 és 500 közé tette a parterei számát. Egy másik, 1978-ban megjelent felmérés még szélsőségesebb életstílusra utal, A. P. Bell és M.S. Weinberg könyvében idézett kutatás szerint a meleg férfiak 43 százaléka több mint 500, míg 28 százalékuk több mint 1000 partnerről számolt be.

A járvány nyomán ezek a - melegekre kevéssé hízelgő, ám korábban jobbára titkolt - tények nyilvánosságra kerültek, a többségi társadalom pedig megrettent, mivel egy floridai kislányt homoszexuális fogorvosa fertőzött meg, számtalan más áldozat pedig az ellenőrzés nélkül adott vérátömlesztések okán kapta el a betegséget - úgy tűnt, a meleglobbi addig elért eredményei szétporladnak, s a "meleg pestis" maga alá temeti a mozgalmat. Az aktivisták azonban nem adták fel a küzdelmet, s kampányt indítottak az elnevezés megváltoztatásáért, ismét az etimológia hadszínterére szorítva az ügyet; azt hangsúlyozták, hogy a fertőzés mindenkire egyaránt veszélyt jelent. Persze elfelejtették hozzátenni, hogy mindenkire, aki homoszexuálisokkal nemi úton, intravénás drogok használata közben, vagy vérátömlesztés során kapcsolatba kerül.

Bár nem tartozik szorosan a témához, de az AIDS világszerte zajló pusztításáról mindenképp ejtenünk kell néhány szót. Ma már köztudott tény, hogy a betegséget okozó HIV vírus(ok) bölcsője az afrikai kontinens volt, ahol a majmokat a húsukért vadásszák. A "bushmeat" (hevenyészett fordításban "bozóthús") nemcsak az őserdőkben fontos fehérjeforrás, hanem a városi éttermekben is ínyencfalatként kínált fogás, a kezdetleges vadászati és feldolgozási technikák pedig bőven kínálnak alkalmat érintkezésre a fertőző vérrel. A legkorábbi vérminta, amelyből egyértelműen kimutatták a HIV-1 jelenlétét, 1959-ből származik az afrikai Kinshasából, de AIDS-gyanús esetek korábbról is ismertek. A betegség terjedésének kulcsa az érintkezések gyakoriságában rejlik, s azokban a populációkban, ahol a legtöbb HIV-fertőzött él, ez a gyakoriság magas. Közép- és Kelet-Afrika az ötvenes-hatvanas években komoly népmozgások helyszíne volt, munkát kereső vidéki férfiak tömegei áramlottak a városokba, s ennek egyik következményként felvirágzott a prostitúció. Egy 1985-ös felmérés szerint Nairobi szegénynegyedeiben a prostituáltak évente átlagosan ezer nemi aktusban vettek részt, többnyire bárminemű védekezés nélkül. Már ekkor kétharmaduk fertőzött volt.

Egyértelmű, hogy az AIDS tekintetében a legsúlyosabb helyzet Afrikában alakult ki, ahol a fertőzöttek - mára majd' negyven millió ember - több mint kétharmada él, így ezt a tényt sem ártana figyelembe vennie az Európai Uniónak akkor, amikor ellenőrizetlen bevándorlók millióit zúdítja a lakosságára. Persze az AIDS - amely máig gyógyíthatatlan, halálos betegség - csak egyike azoknak a kóroknak, amelyek az afrikai embertömeggel egyetemben megjelentek, vagy ismét megjelentek az öreg kontinensen. Botswanában például már az ezredforduló környékén is a felnőtt (15-49 év közötti) lakosság közel 36 százaléka hordozta a vírust, és az arány további tizenöt országban haladta meg a 10 százalékot. Akadt olyan vizsgálat, amelyben a szülés előtt rutinszerűen szűrt nők 70 százaléka bizonyult fertőzöttnek. A járvány alapvetően formálja át a népességszerkezetet, a szexuálisan aktívvá váló fiatal felnőtteket fertőzi meg, akik a betegség hosszú kifejlődési ideje után húszas-harmincas éveikben halnak meg. Mintha háború pusztított volna, szinte eltűnik egy generáció. Botswana 2020-ra jósolt koreloszlását a magas születési arányú fejlődő országokra jellemző piramisból kémény alakúra csonkolja az AIDS miatti halálozás. Számos országban a mostani tizenöt évesek több mint harmada fog AIDS-ben meghalni, Botswanában ez az arány akár a 90 százalékot is megközelítheti; a vírus pusztítása apokaliptikus méreteket öltött.

Az Egyesült Államokba minden bizonnyal egy kanadai utaskísérő, Gaétan Dugas hurcolta be a betegséget, s az - az amerikai meleg közösségekre csakúgy, mint az afrikai prostituáltakra jellemző magas fokú promiszkuitás következtében - futótűzként terjedt. Jelen időben is tény, hogy a járvány elsősorban a homoszexuális férfiakat és a kábítószer-élvezőket sújtja, a fertőzöttek 75 százaléka közülük kerül ki. Nyugat- és Dél-Európában hasonló a helyzet, de a legtöbb országban a fertőzöttségi arány még alacsony, csupán Franciaországban közelíti meg, és Spanyolországban, Portugáliában lépi túl a 0,5 százalékot. Az AIDS Kelet-Európába nagy késéssel érkezett meg, a térségre többnyire még ma is igen alacsony fertőzöttségi arány jellemző, ám a fertőzöttek zöme itt is a homoszexuális férfiak és az intravénás kábítószer-élvezők közül kerül ki.

A meleglobbi - amely újabb etimológiai csatát indított az elnevezés kapcsán - röviddel a GRID megjelenés után elérte, hogy a leginkább homoszexuálisokhoz köthető betegséget átkereszteljék. Ahogy arról a Time magazin beszámolt, 1982. július 27-én az amerikai Járványellenőrzési és Megelőzési Központ rendkívüli tanácskozást tartott, amelyen egy ismert kutató, Sasu Siegelbaum javaslatára a melegekre utaló GRID-járvány helyett új, semlegesebb elnevezést fogadtak el. Így született meg a ma kizárólagosan használt AIDS kifejezés, azaz Acquired Immune Deficiency Syndrome - "szerzett immunhiányos tünetegyüttes".

A manipuláció mesterfoka

Hogy az AIDS-kutatásokra forrásokat sikerüljön szerezni, s az orvoslása kiemelten támogatott programmá váljon, meg kellett változtatni a meleglobbi sokszor erőszakos, vulgáris PR-fogásait. 1988 februárjában 175 különböző homoszexuális csoportot képviselő aktivista tartott konferenciát a Virginia állambeli Warrentonban. A tanácskozáson részt vett a Harvard Egyetem két kutatója, Marshall Kirk és Hunter Madsen, akik 1989-ben jelentették meg a melegmozgalom alapművének számító After the Ball (Amikor a bál véget ér) című művüket. A társadalomlélektanon és a marketing kommunikáción alapuló részletes program a közvélemény megnyerését célozta, s szerzői azt állították, e programmal térdre lehet kényszeríteni a "homofób Amerikát".

A nagy terv három részből állt, s elsőként azt javasolta, hogy a társadalmat el kell árasztani homoszexuálisokkal kapcsolatos információkkal és reklámokkal, lehetőleg a legkevésbé provokatív formában, így a közvélemény hozzászokik majd az állandó traktához, s hétköznapi emberekként fogadja el a melegeket. Fontos megjegyezni, hogy az aktivisták előszeretettel hivatkoztak Alfred Kinsey, a szexuális forradalom atyjának második világháború után felállított hipotézisére, amely szerint az amerikai társadalom mintegy tíz százalékát adják a melegek, a valóság ezzel szemben az, hogy ez az arány, még ha a biszexuálisokat is hozzászámoljuk sem haladja meg a három százalékot.

A propaganda második pillérét az áldozati szerepkörbe történő helyezkedés adta, s ezzel párhuzamosan kezdték használatba venni a "homofób", "gyűlöletkeltő" és "bigott" kifejezéseket a hagyományos társadalmi és erkölcsi értékeket védelmezők megbélyegzésére, illetve bárkire, aki kritikus hangot mert megütni a melegekkel szemben. A stratégia harmadik lépése pedig az a pszichológiai kampány volt, amely során mindvégig a fokozatosság elvét tartották szem előtt - először csak a teve fejét kell megmutatni, mivel a hátsója már koránt sem olyan cuki.

- fejtették ki művükben a Harvard szakemberei.

Nem kis cinizmusról ad tanúbizonyságot az sem, hogy Kirk és Madsen még az AIDS-járványra is lehetőségként tekintettek, s feltették a kérdést,

Nos, példáért nem kell messzire mennünk, elég belepillantani bármely amerikai filmbe, amely témájául az AIDS-et választotta, s nyomban szembesülhetünk a harvardi kutatók törekvéseinek eredményeivel - csupa szimpatikus, szeretetreméltó, hétköznapi fickót ismerhetünk meg, akik ugyan kizárólag életmódjuknak köszönhetően kapták el a betegséget, de mindez nem számít, annál inkább a visszataszítóan kirekesztő, bigott többség homofób, ellenséges viselkedése. Címke, címke hátán.

Bernard Goldberg amerikai sztárriporter magyarul is megjelent Bias (Elfogultság) című könyvében így írt arról, ahogyan az amerikaiakat meggyőzték az AIDS teljes társadalmat érintő általános fenyegetéséről, életmódtól függetlenül:

Nos, valahogy így szállt be a liberális média a manapság már az óvodáskorú gyerekeket sem kímélő (sőt, kifejezetten célzó!) meleglobbiba.

Nem olyanok, mint mi

A "melegek olyanok, mint mi, hiszen mindenki más, te is, én is" - hirdeti a meleglobbi, ám ez a roppant hangzatos szlogen nem egészen állja ki a realitás próbáját, mivel a meleg férfiak minden szempontból önpusztítóbb életet élnek, fizikailag és mentálisan is rosszabbak az életkilátásaik, mint heteroszexuális társaiknak. Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint

A fertőzéseknek leginkább kitett testrészek - a száj és a végbél - szexuális célból történő igénybevételét még kockázatosabbá teszi a népszerű síkosító szerek használata, amelyek növelik a traumás hámsérülések és a fertőzések veszélyét. De a homoszexuális életmód más negatív egészségügyi kockázatokkal is jár, a leszbikusok például elhízottabbak, mint az átlagpopuláció, éppen ezért jobban ki vannak téve az egészségkárosodásnak - állapította meg az Amerikai Közegészségügyi Társaság (APHA) 2007-ben készült felmérése. A csak erre a társadalmi csoportra szignifikánsan jellemző túlsúlyosság okát a szakemberek részben a leszbikusok hátterében szintén túlreprezentált gyerekkori, illetve serdülőkori szexuális traumáknak tulajdonítják. A gyerekkori abúzus egyébként számos esetben jelentős mértékben hozzájárul a felnőttkori homoszexualitás kialakulásához, ami cáfolja azt az LMBTQ-dogmát, miszerint a melegek melegként is születnek meg. A homoszexualitásért állítólag felelős gént egyébként a mai napig nem sikerült megtalálni, az ezzel kapcsolatos hangzatos bejelentések nem állták ki a tudományosság próbáját.

De további súlyos egészségügyi hátrányok is kapcsolódnak a meleg életformához: a liberális mintaállamnak tartott Kanadában az LMBTQ-emberek mentális állapota rosszabb az átlaglakosságénál, amint azt a kanadai Közegészségügyi Informatikai Intézet 2007 és 2012 között végzett felmérése kimutatta, egy másik liberális bezzegországban, Svédországban pedig nagyobb a melegházasságban élők között az öngyilkosság aránya, mint a házasságban élő heteroszexuálisoknál. A melegközösségen belül szignifikánsan magasabb a droghasználat, ami tovább fokozza a HIV-fertőzés kockázatát, és köreikben pusztító méreteket ölt a magányosság is. Végül pedig a gyakorlatban messze nem igazolódik vissza az a szirupos szlogen sem, amely szerint "a szerelemnek nincs neme", miután az azonos nemű párok között aránytalanul magasabb a promiszkuitás, és ezzel szemben még a melegházasság sem nyújt védelmet.

Szeress, különben megbánod!

Erik Holland A homoszexualitás természete című könyv szerzője úgy látja, a homoszexuálisok annyira gátlástalanná váltak a címkézésben, hogy szerintük már

Vernon A. Wall pro-homoszexuális szerző szerint pedig

Mára egyértelművé vált, hogy a meleglobbi támogatói különleges jogokat keresnek a homoszexuálisok, illetve az LMBTQ-közösség számára, olyan jogokat, amelyekkel más emberek nem rendelkeznek, például a kritikától való mentességet. Ha ugyanis bárki kritikát gyakorol irányukba, azt a kritika tartalmától függetlenül gyűlöletbeszéddel vádolják. Az ilyen különleges jogok végső soron és szükségszerűen a szélesebb társadalom jogait terhelik, így a homoszexuális propaganda akadályozza, vagy teljes mértékben gátolja a szólás szabadságát.

Ezt támasztja alá Nicholas Cummings pszichológus, az Amerikai Pszichológiai Szövetség (APA) egykori elnökének megjegyzése, amely szerint

És hogy a gyakorlatban mit jelent mindez? Az LMBTQ-terror egyik szignifikáns példája az Airbnb közösségi vállalása, amelyet 2016. november 1-je után vendégként és lakáskiadóként is kötelező elfogadniuk a felhasználóknak.

A közel kétmillió szállásadót tömörítő hálózaton a "homofóbok" mellett törléssel szankcionálják a "rasszistának" vagy "idegengyűlölőnek" talált lakástulajdonosokat is. És hogy ki homofób? Hát az, akire ők rásütik e bélyeget! Érdemes még megjegyezni, hogy a mellékelt 32 oldalas háttértanulmány alapján a "tisztelet" nemcsak azt jelenti, hogy egy Airbnb-partner nem utasíthat el hitbeli vagy személyes meggyőződésével ütköző értékrendű ügyfeleket, hanem azt is, hogy saját ingatlanában köteles "egyenlő" vendégszeretetet mutatni feléjük. A rendelkezés pedig mind a 191 érintett államban, így Magyarországon is érvényes, azaz ha valaki nem kíván szobát kiadni egy zavarba ejtő megjelenésű transzvesztitának, vagy épp egy számára nem túl bizalomgerjesztő afrikai úriembernek, az minden valószínűség szerint elbúcsúzhat Airbnb tagságától. Ha pedig két ajánlat közül nem a homoszexuálisét választotta, csak mert a másik fél egyszerűen szimpatikusabb volt, nos, a tulaj abban az esetben is biztos lehet benne, ahogy Magyarországot antiszemita vád érte a Soros-kampány kapcsán, úgy ő is megkapja majd a homofóbia bélyegét, s ezzel együtt a kizárást. Természetesen kizárólag az egyenlőség jegyében.

Az abortusz legelszántabb támogatása szintén ékes példája annak, miért is okoz társadalmi immoralitást a melegpropaganda. Bár a homoszexuálisoknak nyilvánvalóan nincsenek "nem kívánt terhességeik", mégis a választás mellett állást foglaló utcai aktivisták jelentős része homoszexuális. Vajon miért van ez így? Nos, a meleg aktivisták pontosan tisztában vannak azzal, hogy a "szexuális szabadságuk" mint "társadalmi norma" megőrzéséhez védelmezniük kell más emberek jogát a meg nem született életek kioltására. Ha a nők elveszítenék az abortuszhoz való jogukat, akkor a lakosság nagy részében a hangsúly az önmegvalósításról elkerülhetetlenül a családi felelősségvállalásra tolódna át, és ez az egész kultúrát megváltoztatná. Miután egy nő a félelem és/vagy az önzés miatt úgy döntött, hogy megöli a magzatát, aligha érzi úgy, hogy másokat kritizálhat. Egy magzat megölése a nőket és a férfiakat morálisan egyaránt kompromittálja, így kevésbé hajlamosak szót emelni az ellen, ha mások is immorális cselekedeteket követnek el, de biztosítja azt is, hogy egy nő az abortuszt követően esetleg végleg a szexuális szabadságot választja majd a család helyett.

Szexuális deviancia mint érdem?

Matt Barber, a meleglobbi egyik ellenzője így vélekedik:

Bár a meleglobbi aktivistái még ma is az elfogadás és a tolerancia hamis retorikáját harsogják, de valójában jóval többről van itt szó - a melegeket ünnepelni kell, az LMBTQ-közösségeket kitüntetett figyelemmel és elismeréssel kell kezelniük a nyugati társadalmaknak pusztán csak azért, mert nem heteroszexuálisok. Itt fontos kiemelni, hogy a mainstream liberális politika nem győzi kiszolgálni e lobbi igényeit. 2009 és 2016 között Barack Obama elnök minden évben kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a júniust az LMBTQ-büszkeség hónapjaként ismeri el és ennek keretében a Fehér Ház számos, a közösséghez kötődő rendezvénynek adott otthont. De a közelmúltban Emmanuel Marcon francia köztársasági elnök és bájos anyukája neje személyesen is bizonyították nyitottságukat, amikor homoszexuális, transzvesztita fekete táncosokkal mulattak a Zene Ünnepe alkalmából az Elysée palotában. Az egyik résztvevő igencsak ünnepi öltözékén az alábbi felirat volt olvasható:

Ez ám a teljesítmény, nem igaz? A DJ bizonyára komoly erőfeszítések árán produkálhatott munkájában olyan kiemelkedő eredményeket, hogy aztán elmondhassa magáról, bevándorlók leszármazottja, a bőrszíne fekete, amellett még buzi is. Persze nem volna ezzel sem probléma, ha például én is hasonló pólóban feszíthetnék egy fotón Orbán Viktor miniszterelnök mellett, csak épp a felirat így szólna:

Vajon milyen jelzőkkel illetne a liberális média, no meg a dróton rángatott politikusaik? És vajon kötelezhetném az LMBTQ-közösségeket arra, hogy ezért a pazar "teljesítményemért" ünnepeljenek, vagy legalább tiszteljenek?

Szomorú, de ma már sajnos Magyarországon is megfigyelhető a meleglobbi térnyerése, annak ellenére, hogy a konzervatív politikai kurzus korántsem szimpatizál a homoszexuális propaganda tevékenységével, s ezidáig sikeresen kitartott - nagyon helyesen - a melegházasság törvényesítését ellenző, karakteres véleménye mellett. A Budapest Pride történetében először egy teljes hónapon át, június 8-tól július 8-ig tart a fesztivál, közel száz "kulturális programmal" és az eseményt záró felvonulással, de már elkészítettek egy melegeknek szóló, úttörő imázsvideót is. A kisfilmet Magyarország első LMBTQ desztináció-marketinggel foglalkozó szervezete rendelte meg, kampányuk üzenete pedig "Budapest Loves You", azaz Budapest szeret téged.

A Lunacek-jelentés

Az LMBTQ-emberek számára kikövetelt különleges jogokkal összhangban van az Európai Parlament által 2014. február negyedikén Strasbourgban megszavazott állásfoglalás, azaz a Lunacek-jelentés.

- jelentette ki az előterjesztő, Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti képviselő. Megható, megindító szavai már-már könnyeket csalnak az olvasó szemébe, pláne ha kiegészítjük azzal, hogy a képviselőt csupán egyetlen nemes cél vezérelte, amely nem volt más, mint az egyenjogúság előmozdítása. Igazán jól hangzik mindez, csupán egyetlen szépséghibája van, jelesül az, hogy nyitott kapukat dönget, mivel az EU Alapjogi politikája minden állampolgárra kiterjed függetlenül attól, milyen egyéni választás alapján éli meg szexualitását.

A jelentés valójában nem az egyenjogúságról szól, hanem különleges jogokról, LMBTQ-emberek védelméről és privilégiumairól, kettéosztva ezzel a világot különleges jogokat és védelmet élvezőkre, illetve azokra, akik nem érdemlik meg ugyanezeket a jogokat. Ám a jelentés talán legfontosabb, jövőt érintő része mégiscsak az, hogy nem tér ki a szülők jogainak védelmére, arra, hogy megilleti őket a választás, hogyan neveljék gyermeküket, hogyan védjék meg őket a különböző szexuális viselkedésmódokkal és orientációkkal való találkozástól egészen kicsi kortól. Lunacek képviselőnő szerint

A képviselőnő, s az elfogadott jelentés mindezzel megtagadja a szülők azon jogát, hogy gyermekük elsődleges nevelői legyenek, s olyan értékeket szeretne közvetíteni a gyermekek felé, melyek nincsenek feltétlenül összhangban a szülőkével. Helyben vagyunk...

El a kezekkel a gyermekeinktől!

A gyerekek felelősségük teljes tudatában hozzák meg döntéseiket? Azért teszem föl ezt az abszurd kérdést, amelyre nyilvánvalóan nemleges a válasz, mert a melegpropaganda mára egészen az általános iskolákig, sőt, óvodákig hatol. Ők is tudják, a gyerekek a legsebezhetőbbek és legkönnyebben befolyásolhatóak; ahogy Kirk és Madsen is megfogalmazta, minél többet találkozik a többségi társadalom a devianciákkal, annál elfogadóbbá válik irányukba, s ez a gyerekekre nézve különösen igaz. Mi ez, ha nem a legfiatalabb, szexuálisan még éretlen korosztály mentális megrontására való törekvés?

Az Egyesült Államokban a homoszexuális lobbi gyorsan és kíméletlenül vette célba az állami oktatás intézményeit, a Parker kontra Hurley határozattal pedig az állam is a meleglobbi pártjára állt. Az ügyben két szülő egy massachusettsi iskolát vádolt meg azzal, hogy gyermekeiket olyan hatásoknak vetették alá, amelyeket ők vallási meggyőződésükre hivatkozva visszataszítónak találtak. A szülők azt állították, hogy a gyermekeiknek a meleg és leszbikus párok együttéléséről, házasságáról szóló ismeretanyagok bemutatása államilag szponzorált indoktrinációnak felel meg, megsértve ezzel a szülők és gyerekek jogait. Az Amerikai Egyesült Államok Első Kerületi Fellebbviteli Bírósága azonban miután kivizsgálta az ügyet arra a következtetésre jutott, hogy szerintük nem sérültek a jogaik, ez pedig azt jelenti, hogy a szülők nem emelhetnek kifogást az ellen, ha a gyerekeiknek az állami iskolában azt tanítják... de mit is? Hogy legyen toleráns? Ebbe aligha lehet belekötni! Vagy valóban kőkemény indoktrináció zajlik, s a gyerekekkel azt próbálják elhitetni, mennyivel menőbb az LMBTQ-közösség tagjaként élni?

John Leo már egy 1992-es cikkében (News & World Report) is fölsorolta azokat a kiadványokat, amelyek a New York-i állami iskolai tanterv részét képezték. A Children of the Rainbow (A szivárvány gyermekei) című elsősöknek szóló könyv szerint a tanároknak ismerniük kell a különböző családi struktúrákat, ideértve a meleg és leszbikus "szülőkből" álló családokét is, illetve meg kell tanítaniuk a gyerekekkel ezen családmodellek pozitívumait. Egy másik gyerekkönyv, a Heather has Two Mommies (Heathernek két mamája van) pedig egy leszbikus párról szól, akiknek mesterséges megtermékenyítés következtében született gyerekük. Persze hosszasan sorolhatnánk még a hasonló tartalmú és szellemiségű kiadványokat, s mindez annyit tesz, hogy már több mint húsz éve sem volt elegendő a hagyományos tolerancia keretein belüli elfogadás, hanem egyfajta új "etikaként" vonzónak, követendőnek kellett feltüntetni a homoszexuális életformát a közoktatásban. De vajon a homoszexuális lobbi miért célozza a kicsiket, miért érdekük lehetőleg minél több, nemi identitásában elbizonytalanított, zavart tinédzsert "kreálni"? Csak nem egyre szélesebb és szélesebb palettáról kívánnak szemezgetni, ha már ők maguk nem képesek "kitermelni" saját utódjaikat?

Amikor 2015-ben az Amerikai Legfelsőbb Bíróság Obama elnök intenzív támogatásával legalizálta a homoszexuális házasságot, egy hét sem telt el, s a különböző pedofil szervezetek patkányként bújtak elő sötét odvaikból, követelve jogaik tiszteletben tartását. Az egyik ilyen igen befolyásos szervezet a NAMBLA (North American Man-Boy Love Association - Észak-Amerikai Férfi-Fiú Szerelmi Szervezet), amely legismertebb szponzora nem más, mint a "filantróp" George Soros. "Szex 8 éves kor előtt, utána már késő" - hirdeti a NAMBLA jelszava 1978-as megalapítása óta. De a magát haladónak és fejlettnek nevező világban ma már az sem okoz különösebb meglepetést, ha nőnek öltözött férfiak molesztálnak kislányokat a gender-semlegesnek deklarált vécékben.

A helyzet azonban sajnos Európában sem jobb. A német Evangélikus Egyház egyes képviselői, a '80-as években megalakult Zöldek néhány prominens tagja (Daniel Cohn-Bendit), valamint az akkor még csíráiban előforduló gender-elmélet előharcosai, például Uwe Sielert, homoszexuális szociálpedagógus a klasszikus családmodellt, a heteroszexualitást és a generációk közötti korhatárokat vették célba, mint leépítendő, nem természetes állapotot. Helmut Kentler, szintén homoszexuális pszichológus, szociálpedagógus, illetve a hozzá hasonló, magukat tudósnak álcázók évtizedek óta próbálták és próbálják a társadalommal, no meg az állami szervekkel elhitetni, hogy a pedofília egy normális szexuális önkifejezési mód, azaz másság, amely ha nem alkalmaz erőszakot, a gyerekek javára válhat azok "szexuális felszabadításában". De ugyanúgy hirdették, illetve hirdetik a szülők és gyerekek közötti szexuális kapcsolat létjogosultságát, amely Kentler szerint politizálható is, mert aktívan elősegítené az emancipált társadalom kialakulását. A helyzet tragikumát csak fokozza, hogy a '90-es években Kentlert bírósági szakértőként alkalmazták pedofíliával kapcsolatos perekben, amelyekben az ő közreműködésével természetesen minden vádlottat felmentettek.

A meleglobbi, amely érzékenyítésen, tolerancián, elfogadáson túl, ma már nyíltan ünnepli önmagát, s megköveteli ugyanezt a többségi társadalomtól is, valójában nem más, mint a pedofília törvényesítésének előszobája. Step by step.

Utószó

Mindenkit óvnék attól, hogy egy-egy homoszexuálist azonosítson a meleglobbi egészével. Számos olyan meleg él hazánkban is, akik elutasítják e propaganda agresszív terjeszkedését, hagyományos életet élnek, s értéket teremtenek. Sokukról nem is tudjuk, mi a nemi identitásuk és épp ez a lényeg - nem azért kell elfogadnunk, kedvelnünk valakit, mert az illető az arcunkba tolja választott társadalmi nemét, majd harsányan követeli szeretetünket, ellenkező esetben ránk süti a homofóbia bélyegét. A meleglobbi sok esetben eleve nem tájékoztatja az érintetteket arról, amit a nevükben tesz, azaz bizonyos értelemben akaratuk ellenére ejti őket foglyul, s használja fel saját céljaira. Az viszont mindenképpen elvárható volna, hogy azok a homoszexuálisok, akik elutasítják a propagandát, emeljék föl a hangjukat és tegyenek végre legalább egy aprócska gesztust a többségi társadalom felé! Akkor legalább tudnánk, hogy ők is léteznek.