Ne védd magad!

Ez az új szlogen. Mert ha mégis megteszed, vagy csak megpróbálod, máris tuggyukmi lesz belőled a liberáltak szemében. Itt van rögvest Jászberényi Sándor 24.hu-n megjelent nagyszerű írása, amiben az író, haditudósító részletesen kifejti, miért is alantas a magyar. A szerző stílszerűen "Már csak az hiányzik, hogy megskalpolják a menekülteket" címet adta e korszakalkotó szövegnek.

Hangzatos cím, nem vitás, de sajnos több sebből vérzik. Először is komolyan nem értem, miért kell mindig visszamenni a kályhához, csak hogy tisztázhassuk, ezek az emberek nem menekültek. Jogi értelemben sem, de technikailag, azaz gyakorlati értelemben sem. Szerbiában ugyanis momentán nincs háború, ahogy Macedóniában, Görögországban és Törökországban sincs. De ha ez nem volna elég, még azon országok mindegyikében sem dúl a harc, amely országokból elindultak ők a nagy kalandra, amit nyugodtan nevezhetünk European Tournak. És hogy mely országok ezek? Igen, ez kiváló kérdés, de sajnos többnyire e kedves idegenek nem válaszolják meg őszintén. Ahogy nem árulják el a valódi nevüket, születési dátumukat sem, amivel pedig igazolni tudnák magukat - a papírjaikat - gondosan eldobálják, vagy elrejtik a hatóságok elől. És persze, természetesen a móka kedvéért nem a hivatalos határátkelőhelyen igyekeznek belépni az országba. Az biztosan unalmas volna.

Másrészt a skalpolás nem túl autentikus itt Magyarországon, ezt sugallni szimpla hangulatkeltés, de még abból is a silányabb fajta. Épp, mint az a diszkontmoslék, amit az EU évek óta zúdít a szegényebb tagállamaira. Sokkal hitelesebb lett volna azt írni, hogy már csak az hiányzik, a magyar határőrök csárdást járjanak a menekülteknek. Vagy lenyilazzák őket. Kinek, mi a nagyobb trauma. Abban legalább lett volna némi irónia.

A folytatás azonban sokkal izgalmasabb, a szerző leírja ugyanis, hogy az Orvosok Határok Nélkül szervezet megerősítette, a magyar határon verik a migránsokat, pardon, menekülteket. Ezt onnan lehet tudni, hogy a migránsok mondták. És meg is mutatták a bibijeiket, miután visszamentek Belgrádba a sikertelen, illegális határátlépés után. Persze ők nem motiváltak a hazugságban, és az alaptalan vádaskodásban, ilyet feltételezni szégyenletes volna. Ahogy egyetlen "civil" szervezet sem motivált a műbomba felrobbantásának időzítésében, mely különös egybeesést mutat a magyarországi, illegális bevándorlást érintő szigorítások parlamenti tárgyalásával. Íme, a faktum: "Az Orvosok Határok Nélkül elég komoly szervezet. Ha a menekültek beszámolóit a verésekről, megaláztatásokról, lehet is vitatni, a nemzetközi szervezet állításait készpénznek lehet venni."

Én készséggel elhiszem, hogy komoly szervezetről van szó, ám legnagyobb sajnálatomra nem választotta őket senki. Ahogy egyetlen civil szervezetet sem választott senki. Szemben a Belügyminisztériummal, Honvédelmi Minisztériummal, mely intézmények a liberáltak szerint nyilván a zsúrpubik gyülekezőhelyei, ám mégiscsak egy demokratikus berendezkedésű állam hivatalos szervei. Ennek az államnak pedig a többség által választott kormánya van, és egy parlamentje, ahol szintén demokratikus szavazás útján szokás a döntéseket meghozni.

Ha az eredeti migránsbeszámolókat olvassuk - amiket e jeles iromány diszkréten elhallgat -, még olyan finomságokra is bukkanhatunk, hogyan vegzálták ezeket a szerencsétleneket a farkasordító hidegben a határőrök vetkőztetéssel, veréssel, kutyaharapással és vízzel való leöntéssel. Meg pocsolyába ültetéssel. Bevallom, énektudásomnál csak a fizika ismeretem botrányosabb, de ezen a ponton még én is gyanút fogtam. Mert minálunk Mucsán, ha jól emlékszem megboldogult ifjúkoromból, az ilyen pocsolyákon ebben az évszakban csúszkálni volt szokás. A kutyaharapásokat illetően pedig logikus, hogy a szájkosárral ellátott, nemzetközi kontingensek renitens ebei okozták a sérüléseket, nem pedig a szerbiai tanyavilág elkeseredett, rémült lakóinak kutyái, akik mással nem tudják védeni otthonaikat és önmagukat a kedves vendégekkel szemben, mint az ember legjobb barátjával.

Úgyhogy kedves hölgyek és urak, ti, akik a magyar határon teljesítetek szolgálatot, védjétek magatokat! És minket. Magyarországot, a közös hazánkat. Még Jászberényi Sándort is. Mert az önvédelembe kisebb eséllyel szokás belehalni, mintha semmit sem tennénk, csak széttárt karral várnánk a támadást. Ti ugyanis tudjátok, hogy Európa, így Magyarország is támadás alatt áll. Hát tegyük meg amit tudunk, tegyük meg, amit kell.