Minden egy képben
"Ab uno disce omnes", azaz "Egy tettből (megismered) valamennyit" - Vergilius
A török parti őrség két, migránsokkal megpakolt csónakot tartóztatott föl a hétvégén és próbált visszaterelni Törökországba, ám ekkor az egyik csónak afgánszír utasa úgy döntött, célszerű lenne egy néhány hónapos csecsemőt a vízbe hajítani, pontosabban ezzel fenyegetni a török parti őrség morózus embereit, amennyiben azok őt vegzálni merik, és nem hagyják illegálisan az európai kontinensen kikötni. A zsarolás pillanatát láthatjuk a fenti képen.
Nagyon remélem, liberális olvasóink nem azzal magyarázzák majd a látottakat, hogy ez a tehetséges atomfizikus csak szórakoztatni akarta a gyereket, hogy az ne unatkozzon a hosszú és strapás tengeri úton, esetleg kísérletet próbált tenni, hogy beavassa a vízen járás bonyolult rejtelmeibe. Végül is, azt sosem lehet elég korán elkezdeni.
Sajnos a kép pontosan azt meséli el, amit minden racionálisan gondolkodó ember azonnal megért, amikor rápillant. Csupán a színtiszta valóságot üvölti az arcunkba, miszerint ezeknek ilyen a mentalitásuk, ezek bármikor és bármely helyzetben képesek kitenni bárminek a saját gyerekeiket. A másokét meg pláne. Egyesek csak kerítéseken dobálják át, mások fegyvert adnak a kezükbe, de olyanok is akadnak, akik robbanóövet szerelnek rájuk és a halálba küldik őket. Azt nem tudom, hogy például egy hatéves kislány, vagy akár kisfiú mit kezd majd a 72 paradicsomi szűzzel, de talán most nem is ez a lényeg.
Bizonyára mindannyian emlékszünk még arra a hároméves, szír kisfiúra, akinek holtestét a görög partokon találták meg, arccal a homokban; ez a fotó bejárta a világot, lelkünkbe égett a kép, mintegy morbid emblémát ragasztva a 2015-re már végképp kezelhetetlenné vált migrációra. Európát lelkiismeret furdalás gyötörte, s a nyílt társadalom támogatói, a migránsbarát külső és belső ellenség ezt csak fokozta. Még a politikai értelemben megboldogult David Cameron, brit miniszterelnök is hirtelenjében megváltoztatta addigi, elzárkózó álláspontját a szírek befogadásával kapcsolatban, s pálfordulását a kisfiú halálával indokolta. Persze nyilván véletlenül felejtette el megemlíteni, hogy a németek épp a bejelentését megelőző napon zsarolták meg - nem is túl burkoltan - a brit eu-s tervek támogatásának mellőzésével, amennyiben kitart a "nem fogadunk be menekültet" politikája mellett. Persze régóta tudjuk, egy halott gyerek jóval nagyobb hatást gyakorol a közvéleményre, mint a fémesen csikorgó politikai zsarolások ténye.
Később hiába derült ki, hogy a kisfiú apukája maga volt az embercsempész, aki nem adott mentőmellényt a gyerekre, s annak halála után, mondhatni azonnal fordult is vissza a következő fuvarért, addigra Európa szíve már halálos sebet kapott, úgy érezte felelős a humanitárius katasztrófáért, s mély fájdalmában nem tette föl azt a kérdést, vajon mit várhatunk attól a kultúrától, amely így bánik a saját gyerekeivel?
Pedig ez kulcskérdés, mert plasztikusan ábrázolja azt a mentalitást és életszemléletet, amely ezeket az embereket jellemzi. És nem, itt nem elszigetelt esetről van szó, ahogy a robbantások sem elszigetelt esetek, nem beszélve a Nyugat-Európában mára hétköznapivá vált, afrikai és közel-keleti migránsoknak köszönhető nemi erőszakokról. Szóval kedves, még mindig az életképtelen nyitott társadalom ideológiájában rekedt liberálisok, tegyétek föl magatoknak a kérdést, ha egy muszlim így bánik egy szintén muszlim, tökéletesen védtelen és kiszolgáltatott csecsemővel, akkor vajon mire számíthat az a befogadó társadalom, amely eleve alacsonyabb rendű egy muzulmán számára, mint a saját kultúrköre?