Már megint itt egy ostoba vírus, amely nem ismeri a politikai korrektséget

2022.05.24

Kíváncsian várjuk, a progresszív Nyugat mikor tiltja meg, hogy a majomhimlőt majomhimlőnek nevezzük, csak mert az politikailag inkorrekt, kirekesztő, ráadásul, ha mindez nem volna elég, még dehumanizál is.

Ez a csacska himlő ugyanis, hogy, hogy nem, mostanság túlnyomó többségben a meleg és biszexuális férfiakat támadja, tisztára, mint annak idején a GRID, pardon, az AIDS, csak nem annyira halálos. Amolyan lebutított fekete himlő, na. De ne szaladjunk ennyire előre!

A monkeypox, azaz a majomhimlő egy rendkívül ritka betegség, amelyet először 1958-ban észleltek, egy majomkolónia két egyedén jelentek meg a karakterisztikus kiütések, innen az elnevezés, majd 1970-ben a Kongói Demokratikus köztársaságban már embereket is megbetegített. Azóta több más közép- és nyugat-afrikai országban is jelentettek majomhimlős eseteket: Kamerunban, Közép-afrikai Köztársaságban, Elefántcsontparton, Gabonban, Libériában, Nigériában, a Kongói Köztársaságban és Sierra Leonéban, de a fertőzések többsége maradt a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Aztán 2003-ban az USA-ban okozott egy kisebb járványt a vírus, amelyet Ghánából hurcoltak be rágcsálók segítségével; ez volt az első eset, amikor Afrikán kívül is felütötte a fejét a majomhimlő. Nagyjából mostanáig.

A WHO aktuális közleménye szerint 2022. május 13. óta 12 olyan országból jelentettek majomhimlős eseteket, amelyek nem endemikusak, és a betegek nem is jártak endemikus területeken. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a majomhimlő testnedvekkel terjed, szoros fizikai kapcsolat során, elsősorban homo- vagy biszexuális férfiak körében. Mármint a nagyon fejlett világban. A spanyol hatóságok sebtében indítottak is egy vizsgálatot annak feltárására, hogy van-e fertőző góc Gran Canaria szigetén, miután mintegy 80 ezer spanyol és külföldi vett részt a Maspalomas melegfesztiválon május 5. és 15. között. Állításuk szerint a fesztiválozó madridi, olasz és tenerifei férfiak vírustesztje is pozitív lett.

A WHO egyébként arra számít, hogy a megfigyelés kiszélesítésével egyre több majomhimlős esetet azonosítanak majd, mindenesetre május 21-ig 92 laboratóriumilag igazolt és 28 gyanús esetet jelentettek összesen, halálos áldozat egyelőre nincs.

A fertőzéstől a tünetek megjelenéséig tartó időtartam nagy általánosságban 5-től 13 napig tart. A kezdeti tünetek könnyen összekeverhetőek más megbetegedéssel: fáradtság, láz, nyirokcsomó duzzanat, izomfájás, hátfájás; a kiütések 1-3 nappal a láz megjelenését követően jelentkeznek, főként az arcon és végtagokon, majd idővel kifakadnak és leszáradnak. A tünetek 2-4 hétig tarthatnak, specifikus terápia nincs, pusztán támogató kezelés, az eredetileg fekete himlő ellen készült vakcinák bizonyos fokú védelmet nyújtanak a közeli rokon majomhimlő vírus ellen is.

Visszatérve az etimológiához: a feltételezésünk azért legitim, mert a meleg közösség már a pályafutása elején is nagy hangsúlyt fektetett a kommunikációra, pontosabban a nyelv kikozmetikázására.

A '60-as évek végén New York egyik félreeső mellékutcájában működő, az olasz maffia ellenőrzése alatt álló Stonewall-bár adott helyet a homoszexuális szubkultúra tagjainak. Az elhíresült 1969. június 11-i razzia után történt összecsapás a rendőrökkel azonban nem segített e deviáns társadalmi réteg megítélésén, annak ellenére sem, hogy már az akkori liberális sajtó és politikusok egy része is igyekezett a kisebbséggel szembeni intoleranciának, rendőri túlkapásnak feltüntetni az eseményeket. A Stonewall-lázadás után az aktivistáknak új kifejezést kellett keresniük önmaguk meghatározására, illetve mozgalmuk leírására a homoszexuális helyett.

De miért is nem felelt meg egy tűpontos meghatározás, amely bevezetése egyébként a jóval degradálóbb – például szodómia – kifejezések hétköznapi használatát kívánta kiváltani? Mivel a homo a szóösszetételben nem az ember jelentésű latin szóból ered, hanem az azonost jelentő homosz görög szóból, így aligha lett volna eladható valamiféle általános emberi tulajdonság meghatározásaként, hiszen a szóösszetétel az azonos nemű emberek közti szexuális vonzalmat takarja. Ezért született meg a gay (vidám, könnyed, a magyar nyelvbe az eltérő primer jelentésű, de szintén pozitív alaptartalmú "meleg" szóval honosítva) elnevezés, amely több szempontból is telitalálatnak bizonyult – rövid, változatosan képezhető (lásd: gay rights – melegjogok), pozitív alapjelentésű, ráadásul a huszadik században már kialakult egy frivolabb értelme is, amelyet a húszas évektől a hedonista, de nem homoszexuális nagyvilági életstílusra vonatkoztattak.

A meleglobbi azonban igazán átütő sikert 1973-ban ért el, amikor az Amerikai Pszichiátriai Társaság leradírozta a homoszexualiást a mentális rendellenességek listájáról. Ám a 70-es évek végén megjelent a GRID (Gay-related immune deficiency), legalábbis az Amerikai Orvosi Társaság az új betegséget először "melegekkel kapcsolatos immunhiánynak" nevezte el. A New York Times 1981. július 3-ai cikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány helyi és San Francisco-i orvos homoszexuális betegeinek körében különös betegség okoz halálozásokat. Az orvosok attól tartottak, hogy a "meleg pestis" megállíthatatlanná válik azok körében, akik évente több száz különböző partnerrel létesítenek kapcsolatot. A Journal of Sex Research orvosi szaklapban megjelent vizsgálat szerint a homoszexuális férfiak csupán 2,7 százaléka válaszolta azt, hogy monogám kapcsolatban él, és csak egy partnerrel volt életében kapcsolata. Ezzel szemben a válaszolók 21,6 százaléka 100 és 500 közé tette a parterei számát. Egy másik, 1978-ban megjelent felmérés még szélsőségesebb életstílusra utalt, A. P. Bell és M.S. Weinberg könyvében idézett kutatás szerint a meleg férfiak 43 százaléka több, mint 500, míg 28 százalékuk több, mint 1000 partnerről számolt be. Azóta pedig Virág elvtársat idézve "a nemzetközi helyzet egyre fokozódik".

Visszatérve az AIDS-hez: a járvány nyomán ezek a – melegekre kevéssé hízelgő, ám korábban jobbára titkolt – tények nyilvánosságra kerültek, a többségi társadalom pedig megrettent, mivel egy floridai kislányt homoszexuális fogorvosa fertőzött meg, számtalan más áldozat pedig az ellenőrzés nélkül adott vérátömlesztések miatt kapta el a betegséget; úgy tűnt, a meleglobbi addig elért eredményei szétporladnak, s a "meleg pestis" maga alá temeti a mozgalmat.

Az aktivisták azonban nem adták fel a küzdelmet, kampányt indítottak az elnevezés megváltoztatásáért, ismét az etimológia hadszínterére szorítva az ügyet, és azt sulykolták, hogy a fertőzés mindenkire veszélyt jelent. Csak épp elfelejtették hozzátenni, hogy mindenkire, aki homoszexuálisokkal nemi úton, intravénás drogok használata közben, vagy vérátömlesztés során kapcsolatba került.

A meleglobbi végül, nem sokkal a GRID megjelenése után elérte, hogy a leginkább homoszexuálisokhoz köthető betegséget átnevezzék. Ahogy arról a Time magazin beszámolt, 1982. július 27-én az amerikai Járványellenőrzési és Megelőzési Központ rendkívüli tanácskozást tartott, amelyen egy ismert kutató, Sasu Siegelbaum javaslatára a melegekre utaló GRID-járvány helyett új, semlegesebb elnevezést fogadtak el. Így született meg a ma kizárólagosan használt AIDS kifejezés, azaz Acquired Immune Deficiency Syndrome – "szerzett immunhiányos tünetegyüttes".

Felkészül a monkeypox?

Attól függ. Ha a majomhimlő eddigi szokásaitól eltérően villámgyors terjedést produkál a modern világ meleg közösségeiben, akár nagy tétekben is fogadhatunk rá, hogy ugyanilyen gyorsan búcsút is mondhat eredeti elnevezésének.

Polgári Szilvia - Politikai látleletek
Minden jog fenntartva 2018-2024
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!