Kipusztítás

Az Európai Parlament LIBE névre keresztelt szakbizottsága (Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság) csütörtökön megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini szabályozás reformtervezetét. E jeles tervezetnek röviden és tömören szólva nincs egyéb célja, mint az európai őslakosok kipusztítása, lehetőleg minél gyorsabb ütemben. A globális nagytőke által zsebre tett, tisztes hivatalnokok ugyanis nem akarják megvárni a jó eséllyel - bár kevésbé rohamtempóban - bekövetkező kihalásunkat; abban azért mégis volna valamiféle természetesség. De mint tudjuk, a baloldal, illetve az uniót uraló liberális szemlélet mindent, de igazán mindent mellőz, aminek bármi köze is van a természetességhez, vagy az emberi természet alapvetéseihez.

Mielőtt ízekre szedném az Európai Parlament sajtószobájának e tárgyban kiadott közleményét, fel kell hívnom a figyelmet arra a nyelvi trükkre, melyet az unió nem először és valószínűleg nem is utoljára alkalmaz. Az eredeti angol szöveg ugyanis, amikor az uniós tagországokról beszél következetesen a "must" modális segédigét használja, amely magyarul a "kell" szót fejezi ki, egyfajta kötelező jelleggel. Azonban a menekültek (=illegális bevándorlók) esetében mindvégig a "should", azaz kellene segédigét használja, amely tartalmi szempontból sokkal kevésbé kényszerítő jellegű. Például:

A Dublin-rendszer reformterve tele van innovatív, új elemekkel, melyek biztosítják majd a földi paradicsomot a világ összes Abdullahja és Musztafája számára. Elsőként érdemes kiemelni, hogy azokat az illegális bevándorlókat, akiknek hiteles kapcsolatuk van egy bizonyos tagállammal, abba a tagállamba kell áthelyezni, amelyben ez a kapcsolat megvan, mivel a LIBE szerint ez növeli az integráció, de csökkenti a másodlagos mozgás esélyét. Tehát, ha valaki azt mondja, neki öt nagymamája és három nagypapája él Svédországban, akkor a derék svédek nyertek egy újabb atomfizikust. Mondjuk arról nem szól a fáma, hogy mennyire minősül hiteles kapcsolatnak, ha a tisztes rokon(ok) épp a célország valamely büntetés-végrehajtási intézményében tengetik napjaikat, halal bárányos szendvicset majszolva az imaszünetek között, de ne kötekedjek mindjárt az elején.

Az állandó és automatikus relokációs mechanizmus szerint azok a menedékkérők, akiknek nincs hiteles kapcsolatuk semelyik tagállammal - azaz útjuk során egyetlen emberkereskedő és/vagy NGO sem oktatta ki őket arról, mit kell mondaniuk az unióba lépéskor - egy elosztási kulcs (distribution key) alapján automatikusan hozzá lesznek rendelve egy EU-országhoz, amely felelősséget vállal értük megérkezésükkor. Ez azt szolgálja, hogy a határon elhelyezkedő tagállamoknak ne kelljen az EU nemzetközi kötelezettségeiből aránytalanul nagy részt vállalniuk. Magyarul kiszáll Mohamed a csónakból Szicília festői partjainál és amennyiben nem állítja azt, hogy az összes nagymamája Svédországban él, akkor ez a bizonyos elosztási kulcs (?!) kijelöli számára Lettországot, mint új hazát. Ámen. Mint a rulettben, bár a fogadó országok szempontjából ez a játék sokkal inkább az orosz rulettre emlékeztet. A javaslat bájos módon említi a nemzetközi kötelezettséget, mely túl nagy terhet ró a határon elhelyezkedő tagországokra, de mélyen hallgat ezen tagországok határvédelmi kötelezettségeiről, amelyeket ha következetesen betartottak volna, vagy betartanának, esetleg Brüsszel engedné nekik betartani, akkor nem lenne Európa ekkora szarban.

A kedvenc részem következik, amelyben a gyakorlatias bürokraták az elosztásról értekeznek. Tehát, amint egy menedékkérő megérkezik az EU-ba, akár a déli határnál, akár egy nemzetközi repülőtéren, leveszik majd az ujjlenyomatát és ellenőrzik a releváns uniós adatbázisokban, úgymint az Europol Információs Rendszerben vagy a Schengen Információs Rendszerben. Na most, ha Abdullah megjön Mogadishu Alsóból (Szomália fővárosának legkecskeszarosabb szeglete), akkor nagy valószínűséggel szerepelni fog ugyebár az uniós adatbázisokban, azoknak ugyanis legfőbb jellemzőjük Afrika 1,2 milliárd lakosának nyilvántartása. Ily módon tehát, miután tűpontosan belőttük Abdullah koordinátáit és megállapítottunk, hogy nem jelent biztonsági kockázatot, abba az országba kerül, ahol a már említett nagyik is élnek. Ha viszont nincsenek rokonok és sittes haverok sehol, akkor visszabasszák őt a teveszaros sivatagba. Dehogy is, csak viccelek - akkor a menedékkérő négy ország közül választhat, amelyek az adott pillanatban a legalacsonyabb arányban fogadtak be menedékkérőket a GDP és népesség alapján meghatározott elosztási kulcs alapján. Ilyen például Szlovákia, vagy Magyarország. Jó, nem? Tehát a gyorsabb családegyesítés érdekében kialakított innováció azt jelenti, hogy a menedékkérőket azonnal át kell helyezni azokba az országokba, ahol állításuk szerint családtagjaik élnek. Majd ennek az országnak lesz a feladata, hogy megállapítsa, ez az állítás valóban helyes-e, nem pedig azé, ahol éppen tartózkodik a személy. Azaz nem Görögországé, vagy Olaszországé. Ha bebizonyosodik, hogy nincs családtag az adott országban, a menedékkérőt tovább helyezik egy másik tagállamba az elosztási kulcs alapján. Magyarán a hazudozókat megnyeri Kelet-Európa. Ez ám a biztató kezdet.

Legalább ilyen jó egyébként az ösztönzés a rendszeren belül maradásra. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy menedékkérő megpróbálna kibújni a regisztráció alól vagy téves állítást (wrongly claim - ez a lie helyetti, igen diszkrét leírása annak, ha valaki hazudik) fogalmazna meg egy bizonyos tagállamhoz fűződő kapcsolatról, akkor ő az elosztási kulcs alapján egy véletlenszerűen kiválasztott tagállamban kerülne elhelyezésre. A végeredmény ugyanaz, mint föntebb.

A következő passzus már-már könnyfakasztó, kimondja ugyanis, hogy minden tagállamnak osztoznia kell a menedékkérők iránti felelősségben és eleget tenni a demokratikus módon megalkotott törvények által meghatározott előírásoknak. Mondom, hogy könnyfakasztó! És nagyjából annyira demokratikus, mint volt a Tanácsköztársaság, vagy a Rákosi-rendszer; azért az, mert annak mondja magát. Azon tagállamok pedig, akik nem hajlandóak befogadni az áthelyezett jelentkezőket, az EU-támogatásokhoz való hozzáférésük korlátozását tapasztalják majd. Ez volna a demokrácia uniós változata, amelyet nálunk szimplán csak aljas zsarolásnak hívnak. Merthogy a 2004-es uniós csatlakozáskor kötöttünk egy egyezséget - megnyitottuk piacainkat az ínycsiklandó diszkontmoslék előtt (is), hogy cserébe uniós forrásokból részesüljünk. De emlékeim szerint egyetlen záradékban, vagy apró betűs részben sem szerepelt olyan kitétel, amely arról szólt volna, hogy korlátlan mennyiségű afrikai, arab és egyéb kultúrkörökből érkező, többségében iskolázatlan tömegeket kell befogadnunk, eltartanunk, országunk irányítását pedig idővel ingyen és bérmentve átengedni az új telepeseknek. Ha ugyanis a felső határ nélküli befogadás és demográfiai mutatók következtében meghaladják majd a lakosság 50%-át, teljesen mindegy, hogy jobb-, vagy épp baloldali kormány lesz hatalmon - a magyarság egyszer s mindenkorra megszűnik létezni.

Az Európai Unió halálos veszélyt jelent Európára, az Európai Unió a globális nagytőke kiszolgálója, mindegy, hogy Soros-tervnek nevezzük, vagy bármi egyébnek. Az Európai Unió neoliberalizmusa szemléletében, ideológiájában és korruptságában jócskán meghaladja szellemi elődjét, a kommunizmust. Ilyen típusú társadalom-mérnökösködésre ugyanis még a kommunisták sem vetemedtek. A LIBE javaslatának egyébként külön érdekessége, hogy a sajtóközlemény végén tíz uniós bürokrata nevét tüntetik föl, akiknek valamilyen formában közük volt e példátlanul újszerű kipusztítási terv összetákolásához; közülük csupán kettő férfi. Csak mondom. Kárpótoljon viszont bennünket, magyarokat az, hogy a DK-s Niedermüller Péter nincs a listán; ő csak nyilvánosan örül az elfogadott javaslatnak és tiszta szívből - amennyiben van neki olyanja - támogatja azt. Épp úgy, ahogy az LMP-s ifjak. De hát mit is érne a haza, ha senki sem akarná elárulni, nem igaz?