Képzavarok éve

Igen, határozottan nevezhetjük a képzavarok évének az elmúlt esztendőt, amelyből épphogy egy nyúlfarknyi idő maradt hátra. Szilveszterhez közeledvén hajlamosak vagyunk a számvetésre, s aki ezt nem tette meg karácsony ünnepén, az minden bizonnyal - hacsak egy másodpercre is - eltűnődik az immáron hátrahagyott év fölöttébb vegyes történésein. Ha visszafelé haladunk az időben, itt van mindjárt egy újabb németországi gyilkosság, rögvest Ferenc pápa Szenteste elhangzott homíliája után.

A katolikus egyházfő(nek látszó) Ferenc ugyanis azt találta mondani, hogy a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül. Be kell, hogy valljam, még legvadabb, legperverzebb írói képzelgéseim során sem villant föl előttem ilyen kép. Nem gondoltam arra, hogy az Európába ömlő, sok esetben erőszakos tömeg, ismeretlen embermassza, a Betlehembe császári utasításra, kényszerből érkező Józsefhez és az áldott állapotban lévő Máriához hasonlítható. Még ha Merkel játssza el Augustus császár szerepét, akkor sem. És nem fokozom e költői képet azzal, hogy a mi tömegünket jórészt muzulmán gazdasági bevándorlók képezik. Vajon mit szóltak volna Dávid városának összeírói, ha József Betlehembe érkezésekor így kiáltott volna: no fingerprint, s Mária hozzátette volna: we go to Germany!?

Legalább ilyen képzavart okoz annak a tizenöt éves afgán bevándorlónak az esete, aki tegnap leszúrt egy szintén tizenöt éves helyi kamaszlányt a németországi Kandelben. Pontosabban maga az eset akár még szokványosnak is nevezhető olyan vidékeken, ahol nagyszámú muszlim közösség él, s a becsületgyilkosság hősies ügy, ám a német propagandasajtó újabb relativizálása nehezen tolerálható, mégha semmi, de semmi meglepetést nem is okoz. A Bild szerint ugyanis a gyilkosság párkapcsolati okokra vezethető vissza. Forgassuk magunkban e jeles megállapítást - párkapcsolati okok! Tehát a történteknek semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy az elkövető egy afganisztáni muszlim bevándorló, pusztán csak két kamasz kapott össze egy drogáriában, s a fiú kést rántott, mert normál esetben minden Németországban élő tizenöt éves késsel indul kölnit venni, esetleg szappant. Szóval nincs itt semmi látnivaló, kérem - a Bild szerint legalábbis - tessenek továbbhaladni, szép, rendezett sorban! Azért én mégis eljátszom a gondolattal, vajon mi történne, ha egy gazdag arab országban, mondjuk Szaúd-Arábiában, amely köztudottan egy darab, még a saját kultúrköréből érkező menekültet sem fogad, bevándorlót meg pláne, de ilyen bagatell apróságokkal most ne foglalkozzunk, tehát mi történne, ha egy Szaúd-Arábiában menedékjogot kapott német srác leszúrna egy muszlim kislányt? Persze párkapcsolati okokból...

Ám hazai vizekre evezvén sem ússzuk meg a képzavart, elég, ha csak a Duna-parti holokauszt-emlékmű egyik cipőjébe köpő Jobbikos Kulcsár Gergelyt képzeljük magunk elé, tette végrehajtása közben, s rögvest utána Vona Gábor pártelnök áhítattal teli hanukai üdvözletére gondolunk, esetleg kedélyes csacsogására a Spinoza-házban.

Vagy a zsidóságnál maradva itt van nekünk Heisler András is, a Mazsihisz elnöke, aki szintén súlyos képzavart okozott Bibi, alias Benjamin Netanjahu izraeli államfő magyarországi látogatása során elmondott beszédével. Heisler szerint ugyanis "napjainkban Magyarországon el lehetett indítani egy olyan totális propagandakampányt, amelynek nyelvi és képi eszköztára bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett... a zsidók Magyarországon elkezdtek félni." Én igazán nem szeretném senki félelmét félvállról venni, de egyem a kis szívét Heislernek, amiért ennyire biztos abban, hogy a Soros Györgyről készült plakátok miatt kell félnie, nem pedig a valóság rettenti el, azok a nyugat-európai hétköznapok, amelyek miatt az ottani zsidóságnak igazán minden oka megvan a félelemre, s menekül is, ha teheti. 2015-ben nyolcezer zsidó vándorolt Izraelbe, és sokan költöztek Angliába, az Egyesült Államokba vagy Kanadába. Nem mellékesen pedig az ő Soros-komája, akinek kapcsolata Izraellel korántsem nevezhető felhőtlennek igencsak szorgalmazza, hogy a kelet-európai zsidóság is a francia, vagy holland társaik sorsát élje, valódi félelemben. De olybá tűnik, nekünk a balliberális zsidókból - ahogy a teljes balliberális ellenzékből - ugyancsak a sallang jutott, akik még az igencsak viseletes zsidókártyát is kontraproduktívan húzzák elő, ha épp úgy hozza a szükség.

Végezetül pedig nem mellőzhetjük a bizonyára szebb napokat is megélt Botka, azaz Rolex Laci nagyszerű, az ötvenes évek népi demokráciáját idéző kampánymondatát, amely szó szerint megegyezik Rákosi Mátyás beszédkötetének címével, azaz Fizessenek a gazdagok!

Mondjuk senki sem röhögött, amikor elolvasta e jelmondatot, valószínűleg a milliomos jelölt nem is viccnek szánta, továbbá az sem derült ki, kiket értett pontosan gazdagok alatt. Mindenesetre, ha Rolex Laci politikai pályafutását nem törte volna idejekorán derékba a baloldal örök üdvöskéje és mementója, akkor tovább tűnődhetnénk azon, vajon a milliós karóra és terepjáró ment volna-e először az államkasszába, vagy a lassan életre kelő magyar középosztály adókedvezményei, s azzal együtt reményei a további boldogulásra, hogy végül ugyanúgy szétfolyjon minden, mint ahogyan azt a szocialista kormányok alatt már megszokhattuk. Nehéz kérdés, nem igaz?

Képzavarokkal zárul hát az idei év, s talán sosem látott káosz uralkodik egyes fejekben. Világunk mozgásban van, embertömegek kelnek útra, egyesek szükségből, másokat a kalandvágy hajt, vagy a jobb élet vágya, de mindenki új jövőt remél, többnyire az őslakosok rovására. Láthatatlan kezek írják át a politika szabályait, s az új eszme hamis csillogása mindannyiunk hétköznapjaira rányomja bélyegét. Ha a térképre nézünk, látjuk, országunk mily aprócska és még annál is törékenyebb pontja a globális térnek, kitérésre lehetősége nincs, helyzete adott, ezeréves történelme pedig determinál - a józan többség ragaszkodik kultúrájához, biztonságához, munkája gyümölcséhez és gyermekei jövőjéhez. Amíg hiszünk önmagunkban, identitásunkban, van erőnk dolgozni és építeni, addig nincs baj. Addig zavaros képek nem téríthetnek le a helyes útról. Áldott új esztendőt kívánok minden kedves Olvasónak!