II. Mieszko, a körülményes

1025-1031

Az 1025-ben Lengyelország királyává koronázott Bolesław fia, II. Mieszko mind uralkodása, mind személyes sorsa tekintetében kétségtelenül az egyik legtragikusabb figurája volt a kora középkori Kelet-Európa történelmének. Apja sikerei és saját kudarcai tették indokolttá, hogy már a kortársak is a körülményes jelzővel illessék, és csak később, a 19. században rehabilitálták némiképp.[1]

II. Mieszko

Nevét Lengyelország első fejedelméről, a Piast családbéli nagyapjáról kapta.[2] A Mieszko és Oda házasságából született Bolesławot, II. Mieszko apját a történetírás és a történészek számos, felmagasztaló jelzővel látták el, úgymint Nagy, Vitéz,[3]Merész,[4]Bátor vagy dicsőséges[5]. A 990-ben született II. Mieszko nevelésével édesapja sokat törődött. Bár nem tudni biztosan hol taníttatták, műveltségét a későbbi források egyértelműen igazolják; tudott latinul és valamelyest görögül is.[6] Mostohabátyját, az elsőszülött Bezprymet félreállítván került a trónra - ami a későbbiekben számos problémát szült -, s ebben nem kis szerepet játszott édesanyja, Bolesław harmadik, tartósnak bizonyult felesége, Emnilda sem.[7] Bolesław első két nejét, a 983-ban elvett meisseni őrgróf lányát és az ismeretlen származású, magyar hercegnőt - akitől elsőszülött fia, Bezprym született - ismeretlen okokból, nem sokkal az esküvő után hazaküldte, hazaküldték.[8]
A lengyel-német és a lengyel-szász háború nem segített II. Mieszko helyzetén - a kétoldali veszélynek kitéve úgy döntött, átadja a németeknek Lausitzot és Milskót, majd elmenekült és az országban mostohatestvére, Bezprym vette át a hatalmat. Vitatott, hogy a dupla támadás, vagy a belső ellenzék elpártolása szolgáltatta-e az ürügyet, de ezt követően Bezprym bebörtönöztette és kiheréltette Mieszkót. Bezprym uralma után, a hatalmi harcba bekapcsolódott császár találkozót követelt ki, amire 1032-ben, Merseburgban került sor. Ekkor Konrád három részre osztotta Lengyelországot, s e döntés jelzésértékű volt az ország függősége szempontjából, ráadásul Merseburgban II. Mieszko megerősítette lemondását a koronáról. A zavaros belső helyzetet követően, bár sikeres újraegyesítést hajtott végre, mégis elmondható, hogy uralkodása az országra nézve katasztrofális következményekkel járt. Az addig nyert területi szerzemények odavesztek és a beindult hanyatlás következtében Lengyelország nem volt képes többé ellenállni a nyugati függőségnek, ami egyben a Piastok koronájának szimbolikus elvesztését is jelentette.[9]

"Az aranykor is ólmkorrá változott"[10] Írja Gallus Anonymus, de ma már egyetlen történész sem a körülményes királyt hibáztatja a történtekért. Nehéz helyzetben kellett nehéz döntéseket hoznia, s bár ez nem egyedi, mégis kérdésként merül fel, vajon egy kiváló uralkodó mennyiben tudta volna jobban kezelni az aktuális helyzetet. II. Mieszko kitartása, mellyel élete végén tevékenykedett elismerésre méltó, különösen a tekintetben, hogy területeit elveszítette és ő maga, személyében is megaláztatott.[11]

[1] Kristó Gyula - Makk Ferenc: Európa és Magyarország Szent István korában, Szeged, 2000. (Továbbiakban: Kristó-Makk) 185. [2] Kristó-Makk 173. [3] Kristó-Makk 185. [4] Engelbert Pius - Prágai Szent Adalbert: Püspökideál, politika és szerzetesség. In: Mons sacer, 996-1996. Szerk.: Takács Imre. 27. [5] Gall Névtelen: A lengyel fejedelmek, avagy a hercegek krónikája és tettei, Bp, 2007. (Továbbiakban: Gallus Anonymus) 99. [6] Kristó-Makk 185. [7] Kristó-Makk 186. [8] Kristó-Makk 180. [9] Kristó-Makk 187. [10] Gallus Anonymus 126. [11] Kristó-Makk 188.