Gyula, Geri meg a kormányváltást akaró többség

Egyre gyakrabban hallani ellenzéki politikusok szájából azt a sommás kijelentést, hogy a magyarok többsége kormányváltást akar. Hogy ezzel magukat nyugtatják-e, vagy a szavazóikat áltatják, netán mindkettő, nem tudni, mondhatni rejtély. Az állítás alapjául minden bizonnyal egy idén augusztusi, a Závecz Research Intézet által végzett közvélemény-kutatás szolgál, amely eredményéről a csodálatosan nagyszerű HVG ezzel a szalagcímmel tájékoztatott - Új kutatás: a többség le akarja váltani a kormányt, de nem biztos, hogy elmenne szavazni. A címválasztás példaértékű, intő példája annak, hogyan ne adjunk címet. Mély megértéssel konstatálom, hogy a szerző nevét maga a sajtótermék sem tüntette fel, ugyanis, ha valakinek feltett szándéka, hogy megtegyen valamit, azaz, ha valaki akar valamit, az megteszi, amit akar, aki viszont nem tesz semmit, az nem is akar semmit. Ilyen egyszerű ez.

Ennek ellenére a héten Molnár Gyula és pártjának vadiúj miniszterelnök-jelöltje, KariGeri is kijelentette, hogy a többség kormányváltást akar. Nos, ezekről a közvélemény-kutatásokról elöljáróban azt érdemes tudni, hogy a feltett kérdések nem kerülnek nyilvánosságra, kizárólag csak a végeredmény, magyarul nem tudjuk, hogyan hangozott az eredeti kérdés, amelyre a válaszok születtek. Hogy eklatáns példával éljek, ha egy vegetáriánust megkérdeznek arról, bélszínt kérne inkább ebédre, vagy rántott húst, ha nem volna vegetáriánus, akkor nyilvánvalóan az előbbit választaná. Tehát a három és félmillió ember között, akiket a cikk úgy említ, hogy kormányváltást szeretnének, találunk olyan ellenzéki szavazókat, akik elmennek szavazni, olyanokat, akik ezúttal nem, és olyanokat is, akik soha, semmilyen formában nem vettek részt szavazáson, és nem is tervezik ezt a jövőben sem.

Itt tennem kell némi kitérőt az utolsó csoporttal kapcsolatban. Az Iránytű Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzet megrendelésére készült kutatásából az derül ki, hogy a bizonytalanok tizenkilenc százalékon állnak, és hat-hét százalékra mérik azoknak a számát, akik egészen biztosan nem mennek el szavazni. Nos, a bizonytalan, vagy választ nem adó megkérdezettekkel most nem tudunk foglalkozni, de nyilván köztük is akad majd jócskán olyan, aki nem vesz részt a 2018-as választásokon. Azoktól viszont, akik explicit kimondják, hogy fütyülnek az egészre, ha úgy tetszik a notórius nem választóktól jómagam - nemes egyszerűséggel - elvenném a választójogot. A választójog ugyanis nem csupán jog, hanem egyben erkölcsi kötelesség is. Persze köztük is akadnak olyanok, akik megörökölték azt a történeti beidegződést, amely okai az 1947-es kékcédulás választásokban keresendőek. Minek szavazzak, úgysem számít! Generációkról generációkra száll, majdhogynem genetikailag öröklődig az a kétségbeejtő reménytelenség, amelyet a kommunisták csalássorozata váltott ki a magyar társadalomból, s olybá tűnik, hetven esztendő sem volt elegendő kiheverni a traumát. Az 1947-es kékcédulás szavazás az 1990-es első szabad választásra is markánsan kihatott, ahol a polgárok csupán hatvannégy százaléka jelent meg. Úgy voltak vele - minek.

Bizonyára ma is akadnak olyanok, akik így vannak ezzel, de sokakat egyszerűen csak nem érdekel, ám általában ez az típus, amely a mindenkori kormányt szidni igen hangosan képes. Tehát elvenném a szavazati jogot, minek, ha úgysem él vele. Valószínűleg nagy sivalkodás lenne, sérülne a jogállam, meg a demokrácia, hogy a sajtószabadságról ne is beszéljünk. Megjegyzem, Belgiumban pénzbüntetéssel sújtják a nem szavazókat, az USA-ban pedig regisztrálni kell a választások előtt.

És egy balkanyarral vissza is térhetünk az ellenzék hamis kijelentéseihez, illetve a közvélemény-kutatók különféle méréseihez, amelyek nagyon is alkalmasak a befolyásolásra. A Republikon Intézet például rendszeresen fölé méri a kormánypártokat, csakhogy a megfelelő pillanatban kivételesen pontosan mérjen, s önmaga előző adataira hivatkozva közvetíthesse a népszerűség elképesztő zuhanását. Cseles. De legalább ilyen trükkös a magyarok többsége kormányváltást akar szlogen, amely egyrészt valóban inspirálóan hat az ellenzéki szavazókra, tán még magára az ellenzékre is, az ostobábbjai bizonyára elhiszik, másfelől viszont ellenhatást is kifejt, hiszen ugyanilyen inspirációt válthat ki a Fidesz-szavazókból és mozgósíthatja azokat, akik a magabiztos fölénybe vetett hitük okán nem mennének el választani. A kommunikációs szakemberek feladata egy-egy politikai lépés következményének várható hatás-ellenhatás vizsgálata, illetve elemzése, ám az ellenzék háza táján az utóbbi években egyáltalán nem szokatlan jelenség a dilettantizmus, magyarán az a bizonyos fagyi egyre gyakrabban visszanyal.

Nekünk, higgadt jobboldaliknak pedig nincs más dolgunk, mint egy határozott mozdulattal behúzni az X-et oda, ahová kell, akkor, amikor kell. De addig is hátradőlhetünk, ihatunk egy kávét, és bámulhatjuk az ellenzéki pártok által bemutatott kutyakomédiát, változó szereposztással.