A távolban

A Netflix saját gyártású sorozata, A távolban (Away) nem elsősorban a tudomány és az űrutazás rajongóinak készült, hanem hús-vér embereknek hús-vér emberekről. Számomra pedig ez nem hiányossága, jóval inkább erőssége ennek a kiváló rendezésű, fényképezésű és szereplőgárdájú alkotásnak.

Az alapkoncepció, a Mars-expedíció nincs persze híján izgalmaknak, mind a forgatókönyv, mind a látvány professzionálisra sikeredett, de a film karaktereinek érzelmei, testi-lelki nehézségei, egymáshoz fűződő kapcsolatai lényegesen nagyobb hangsúlyt kapnak az epizódokban, mint maga a cél, a vörös bolygó elérése. A szemléletmód újszerűsége, azaz az emberi természet középpontba állítása egy tudományos-technikai keretrendszerben pedig azért is üdvözlendő, mert így emészthetőbbé, fogyaszthatóbbá teszi az űrutazás élményét azok számára is, akiket egyébként nem vonz a súlytalanság, sem az elveszettség éjsötét, hideg érintése.

Hilary Swank (A fiúk nem sírnak, Millió dolláros bébi, Szilveszter éjjel) nagyszerű választás volt Emma Green, az expedíció kapitányának szerepére, de talán még nála is jobban hozza karakterét Josh Charles (Holt költők társasága, Édeshármas, A legharsányabb hang) az otthon maradásra kényszerült férj, Matt bőrébe bújva. Ugyanígy telitalálat Talitha Bateman, aki Alexist, a házaspár tinilányát alakítja, s lényegében a többiekre sem lehet panaszunk, különösen az Atlas nemzetközi legénységét életre keltőkre.

A történetben Emma, a kivételes képességű asztronauta és négy társa - a kínai kémikus, Lu Wang, az orosz mérnök, Misa, az indiai orvos, Ram és a brit-ghánai botanikus, Kwesi - igyekeznek elsőként a Marsra lépni, a Hold érintésével. A cselekmény időben és térben is több szálon fut, így felváltva ismerjük meg a múltat és a jelent, illetve párhuzamos képet kapunk az űrben utazók és a Földön maradt hozzátartozóik pillanatnyi lelkiállapotáról, kétségeikről, egymással szembeni fenntartásaikról, bizalmukról és bizalmatlanságukról, de még hétköznapi nehézségeikről is. A karakterfejlődéseket külön érdemes kiemelni, mert a film nemcsak szép, de hiteles megoldásokkal is operál, a feszültségeket követő megbékéléseket pedig nem butítja le az unalomig ismert sablonok szintjére.

A távolban tíz epizódja jócskán tartalmaz meglepetéseket, nem várt fordulatokat, próbára téve mind a legénység, mind a NASA munkatársainak - különösen Mattnek - a problémamegoldó képességét. A készítők kellően nagy hangsúlyt fektettek a szereplők előéletének kidolgozott bemutatására, ami igazán személyessé és bensőségessé teszi a történetet: kötődni kezdünk hozzájuk, átérezzük zavarukat, vágyaikat, félelmeiket, s épp ez teszi ennyire emberivé ezt a történetet.

A kapitány, Emma személye áll a középpontban, az ő vívódásai kapják a legnagyobb hangsúlyt: hogyan küzd meg a kilövést követő technikai nehézségekkel az űrben, hogyan tud egységet kovácsolni az igencsak eltérő személyiségű legénységből, hogyan dolgozza fel férje agyvérzését, amely a kilövés után következett be, egyáltalán, tehet-e érte bármit is a távolból? Vagy hogyan tudja támogatni a középiskolás lányát, akinek egyszerre kell helytállnia apja támogatásában és az első szerelemben is? Misának, az orosz mérnöknek a csapat legidősebb és legtapasztaltabb tagjaként együtt kell működnie vezetőjével, bizalmat kell szavaznia Emmának, meg kell birkóznia az űrben kialakuló látásvesztéssel és vissza kell szereznie lánya, rajta keresztül pedig unokái bizalmát is. Lu Wangot, a kínai kémikust hazája hozza lehetetlen helyzetbe, amikor megtiltják számára a kommunikációt otthon maradt kedvesével, ennek ellenére elvárják tőle, hogy kínaiként ő lépjen elsőként a vörös bolygóra, igazolandó hazája elsőbbségét. Ramot nem csupán az Emma iránt táplált plátói szerelme gyötri, de a múlt árnyai is: gyermekkorában tífusszal fertőzte meg testvérét, aki nem élte túl a betegséget, s halála következtében a család is széthullott. Ráadásul az űrben ismét szembe kell néznie egy fertőzéssel úgy, hogy közben meg kell óvnia a legénység többi tagját. Végül pedig a botanikus Kwesi az őt örökbe fogadó zsidó asszony és annak fekete férje intelmei mentén éli hétköznapjait, és imáival sajátos, földöntúli kovászba igyekszik gyúrni az Atlas legénységét.

A távolban nem annak a kihívásnak kíván megfelelni, mint a Matthew McConaughey főszereplésével készült, Oscar-díjat bezsebelő Csillagok között, a Matt Damon fémjelezte, Golden Globe-díjjal elismert Mentőexpedíció vagy akár a Sandra Bullock és George Clooney párosával abszolvált Gravitáció, amely szintén sikert aratott az Oscar-gálán. Andrew Hinderaker sorozatának erőssége éppen az, hogy bár megismerteti a Mars-expedíció egyes részleteit és az utazás alatt felmerülő technikai nehézségeket, mégsem veszik el bennük: csupán annyi tudományos adatot mutat meg nézőinek, amennyi élvezettel és kényelmesen dolgozható fel. Üröm az örömben, hogy a nézettség ellenére, amely elsősorban Hilary Swanknek köszönhető, már közvetlenül a megjelenés után toplistára ugrott, a Netflix mégsem rendelte be a sorozat második évadát. Nagy kár! Ennek ellenére A távolbant mindazok saját listára tehetik, akik az ember alkotta tudományban és csúcstechnológiában is elsősorban magára az emberre, az emberi lélekre kíváncsiak: elhivatottságra, küldetéstudatra, vágyakra, félelmekre s arra, hogy mi az, amiért még az életünket is feláldoznánk.